![Puskas Akademia](/img/default-banner.jpg)
- Видео 4 013
- Просмотров 6 842 082
Puskas Akademia
Венгрия
Добавлен 11 авг 2014
„Akik lehetőséget kaptak, meghálálták a bizalmat”
Hornyák Zsolt sajtótájékoztatója a Puskás Akadémia FC - Nyíregyháza Spartacus FC mérkőzés után.
Просмотров: 177
Видео
„Olyan volt az Ararat elleni meccs, mint amilyenre számítottunk”
Просмотров 17920 часов назад
A Konferencialiga 3. selejtezőkörében 1-0-s sikert ünnepelhettünk az Ararat-Armenia elleni párharc első mérkőzésén Örményországban. A győztes találatot Mikael Soisalo szerezte a találkozó hajrájában, majd a lefújás után finn szélsőnk elégedetten értékelte az összecsapást.
NB III: Puskás Akadémia FC II-Gyirmót FC Győr II 2-1
Просмотров 80622 часа назад
Összefoglaló a szerdai bajnokiról.
„Extra motivációval léptünk pályára a ZTE ellen”
Просмотров 220День назад
Az OTP Bank Liga 2. fordulójában 2-1-es győzelmet értünk el a Zalaegerszeg vendéglátójaként. A találkozó első gólját Jakub Plsek szerezte, aki a lefújás után elmondta, hogy plusz motivációt jelentett a ZTE elleni bajnoki előtt, hogy a legutóbbi öt mérkőzésen nem sikerült legyőznünk a zalaiakat. Cseh középpályásunk boldog, hogy betalált, és csapatával begyűjtötte mindhárom pontot vasárnap, ám má...
Ilyen volt az első hazai siker az idei szezonban
Просмотров 244День назад
Az Újpest elleni győztes szezonrajt után hazai pályán is három ponttal szerette volna indítani első csapatunk a 2024-2025-ös idényt. Az ellenfél az a Zalaegerszeg volt, amely ellen az elmúlt öt mérkőzésen nem jött ki a lépés a mieinknek, vasárnap este azonban Jakub Plsek fejesgóljával már a mérkőzés legelején vezetést tudtunk szerezni. A folytatásban összejött az egyenlítés a vendég zalaiaknak,...
„Nagyon értékes győzelmet arattunk”
Просмотров 256День назад
Hornyák Zsolt sajtótájékoztatója a Puskás Akadémia FC - ZTE FC mérkőzés után.
„Türelmesen kell játszanunk!”
Просмотров 285День назад
Vezetőedzőnkkel felidéztük az Újpest elleni szezonrajtot, amellyel kapcsolatban Hornyák Zsolt elmondta, hogy bőven akad még javítanivaló a játékunkon. Első csapatunk a héten azon dolgozott, hogy a Zalaegerszeg ellen még jobb teljesítménnyel tudjon előrukkolni, és hazai környezetben is megszerezze első győzelmét az idei évadban.
„Azon dolgozunk, hogy győzzünk vasárnap”
Просмотров 247День назад
Urho Nissilä egy-egy remekül beívelt szabadrúgással, illetve szöglettel segítette győzelemhez csapatát Újpesten múlt hétvégén, és finn középpályásunknak természetesen az a célja, hogy a bajnokság 2. fordulójában is begyűjtse mindhárom pontot társaival a Zalaegerszeg vendéglátójaként.
„Győzelemmel akarunk kezdeni hazai pályán is!”
Просмотров 456День назад
Az OTP Bank Liga 2. fordulójában a ZTE FC-t látjuk vendégül a Pancho Arénában. A győztes szezonrajt összejött első csapatunknak Újpesten, és Nagy Zsolték mindent megtesznek majd azért a Zalaegerszeg ellen, hogy hazai környezetben is három pontot ünnepelhessünk vasárnap este.
A győztes szezonrajt története
Просмотров 249День назад
Az OTP Bank Liga 2024-2025-ös szezonjának első fordulójában a Szusza Ferenc Stadionban lépett pályára NB I-es alakulatunk. Az első félidőben nem született gól, majd a mieink egy sebességi fokozattal fentebb kapcsoltak a szünet után, és Lamin Colley találatával meg is szereztük a vezetést. Erre még hamar válaszolt az Újpest Matija Ljujics révén, ám gambiai csatárunk néhány perc múlva újra betalá...
„A meccs előtt éreztem, hogy ma valami jó fog történni”
Просмотров 25214 дней назад
Vasárnap este fantasztikusan indította első csapatunk a bajnoki szezont, miután 2-1-es sikert könyvelhettünk el az Újpest FC otthonában. A találkozón mindkét gólunkat Lamin Colley szerezte, aki örül, hogy duplázni tudott, ám még boldogabb, hogy csapatával mindhárom pontot be tudta gyűjteni a Szusza Ferenc Stadionban.
„Egy góllal jobbak voltunk”
Просмотров 35914 дней назад
Hornyák Zsolt sajtótájékoztatója az Újpest FC - Puskás Akadémia FC mérkőzés után.
„Három pontért utazunk Újpestre”
Просмотров 32314 дней назад
Első csapatunk az Újpest FC vendégeként lép pályára a 2024-2025-ös idény első találkozóján. Wojciech Golla szerint jól sikerült a felkészülés, és mindenki alig várja, hogy tétmeccsen is bizonyíthasson. Lengyel védőnk úgy véli, a fiatal akadémisták éltek a lehetőséggel az edzőmeccseken, így bátran bízhat bennük Hornyák Zsolt vezetőedző az előttünk álló szezonban.
A Puskás Magazin következő adásának témái
Просмотров 34214 дней назад
A Puskás Magazin következő adásának témái
„Arra építünk, ami eddig is működött”
Просмотров 37814 дней назад
„Arra építünk, ami eddig is működött”
Puskás Akadémia - új évad, új mezek
Просмотров 11 тыс.21 день назад
Puskás Akadémia - új évad, új mezek
„Két döntetlen után nagyon jó lenne győzni”
Просмотров 56528 дней назад
„Két döntetlen után nagyon jó lenne győzni”
„A Liberec elleni meccs remek teszt lesz számunkra”
Просмотров 536Месяц назад
„A Liberec elleni meccs remek teszt lesz számunkra”
„Mindenki nagyon várja már, hogy pályára léphessen”
Просмотров 441Месяц назад
„Mindenki nagyon várja már, hogy pályára léphessen”
Puskás + Táborfalva focitábor ❤❤❤ sziasztok !🫡hajrá Puskás Akadèmia
Kis pálya, nagy pálya a Puskás a királya! Hajrá Puskás!
Jó nagy tehetsèg vagy❤
Edes istenem... Ez nagyon gáz, az egész magyar foci szempontjából
Geccc ez rohadt gaz. 😂😂😂😂
Sajnálatos,hogy senki nem hajlandó a foci alapját észrevenni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!Sajnos ezek a fiatal játékosok nem fogják soha megtanulni,hogy minden esetben a labda elé kell lépni,ezek a fiatal játékosok,várják a labdát ,vagy is nem próbálják meg birtokukba venni,igy nem is tudják lekezelni! Ez vonatkozik a videón látható kapusokra is akik állnak ,mint a szamár a hegyen az helyett hogy mozdulnának a labda irányába!A gyakorlatokon jól láthatod hogy a kapura rúgó játékos minden esetben a labdával törödik,hiszen az alapot nem ismeri,igy az elrúgás elött nem látja hogy hol áll a kapus,aki természetesen valóban szó szerint áll !
🇭🇺👍👍👍
🇭🇺👍👍👍
Döme , embernek is egy fantasztikus, és tudja hogy,nem olyan egyszerű világ klasszisokat kinevelni .
Hajrá Zsolti , szurkolunk neked . ❤️🇭🇺❤️
Szabadrúgást megmutathatta volna a srácoknak
ha mar Paulo Sousa nem tudja megmutatni🤣🤣
@@rolandkosa6828 😀 Az mekkora duma volt tőle
Én úgy gondolom, hogy nagyon kár ezért az emberért. Hiába volt egy nagyszerű játékos, 35 évvel később egy lecsúszott alkoholista aki alig tud beszélni. Szerencsétlenül elpocsékolta az életét…..
@@davidharmati1876 Ahogy szegény Kocsis Lajos is, Törőcsik is, Kardos is... szomorú dolgok ezek. Egy normális világban ezek a világklasszis játékosok sztáredzők lennének, de minimum szakkommentátorok.
@@Yorgos2007 Kiprich? Mirol beszelsz, a tatabanyai varazslo tok jol van. Leszamitva hogy tavaly eltorte a labat es kerekesszekes volt egy ideig, de o nem iszik
Nem egy sziv hanem tízmillió! Vagy szop
Magyarország. Itt kell élned, hogy elhidd!
legendát nem lehet venni? lopni! azt lehet! fulladjatok meg a sancho szendvicstől légyszi!
Szégyen.
Megjött az EU-s pénz egy része, gyorsan költeni kellett valami "hasznosra"... Focialista suttyók!
Nem jött át...
Azon gondolkozom holnap nem bújok ki az ágyból. Nem megyek ki az utcára, nem nyúlok a telefonomhoz, nem kapcsolom be a számítógépet... És akkor talán lesz egy nap, amikor nem tölt el a szekunder szégyen, amiért itt élek még mindig... Tudjátok miről beszélek, ha megnéztétek a videót...
Legendát nem lehet venni! Nem lehet venni, legendát nem lehet venni!
"Egy szív mind fölött, Egy Szív kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen" Reméljük kattan az a bilincs hamarosan, és mehetnek haza a zsoldosok is. Én addig elmegyek hányni!
habony művek ócska, pátoszos szövege hülyéknek....1 tipp: a kabalaállatuk lehetne a seggnyaló patkány! szöllősi gyurcika külsejével
Hazaáruló, közpénztolvaj banda!
Ez a nagyon gyenge videó, közpénzből jött létre?
maga a videó EGYÁLTALÁN nem gyenge. Kifejezetten színvonalas!
😂 felcsúton 100-200 szurkoló van. Ennek a fele kirendelt akadémista és a szüleik, a másik fele pedig ingyen jeggyel érkező helyi kocsmalátogató😂
szurkolói nincsenek
De pénztárosuk van
Hajrá Puskás akadèmia❤❤❤
colley top striker keep it up real fighter
Hajrá Colley
Nem az egyik legjobb,hanem legjobb hajrá ftc!
Already a LEGEND
Sajnos a srácnál is jelen vannak azok a beidegzödések amit már most látni hogy sajnos nem lesz belöle csak egy átlagos magyar kapus!A lábmunkája ,szinte katasztrófális!Rúgótechnika,hasonló,mint egy u12-es lánynak?Na ne... haragudjon a világ ilyet pedig még nem láttam! Egy normális .... kapusnak elég egy lépés ehhez amit ö 3 lépéssel megold!Volt olyan idöszak,mikor a kapusok fejjel megérintették a felsölécet,a jobbak pedig lábbal!Régen volt!
Csak a Puskás mind örökké csak a Puskás 🟡🔵
csakis a zold
Hajrá Fava. Hajrá Puskás 🟡🔵
Gratula .
Hajrá Puskás 🟡🔵
Jó lett a Puskás Akadèmia❤🎉
Első
Dibusz Dénesnek is gyermeke született, mégis egész héten dolgozott Badár stand up király. :) Az M4 sporton bíroztál, a stúdióban pedig Szakály elmondta, hogy kifogástalanul vezette a meccset a játékvezető. :)
Hajrá Puskás Akadémia .
Gratulálok , Roli ! Nagyon ügyes vagy !
Mik,we wait you back at RFS.Two Riga drunks are missing you and wishing you well!
kurvaszar
Hajrá Puskás 💛💜
5 Fordulóbol egyszer kikapni még mindig jó szezon kezdet
Anyapicsátokat
Kedves Gyuri , szurkolunk neked , mindent bele . Sikeres leszel .
Hát még jo mert lefocizott a Diósgyőr
Én ott voltam a DVTK stadionban én a DVTK nak szurkoltam nem baj a 3 pontot össze gyűjtheti a Paks ellen ott is ott leszek
Itt még a Puskásrol van szó?
Ez így van!